Szökött, de szelíd farkas ólálkodik Budapest környékén

Péntek délután megszökött egy európai szürke farkas a Veresegyházi Medveotthon kifutójából. A farkas az emberre veszélytelen, ennek ellenére a hatóságok kérik, hogy senki ne közelítse meg.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga kuratóriumi elnöke, a farkasprogram koordinátora, Szilágyi István tájékoztatása szerint a farkast előző nap szállították Szegedről a veresegyházi medveotthonba, s a társainak is fenntartott speciális kifutóból a villanypásztoron átmászva szökött meg. Ilyesmire még sohasem volt példa - magyarázta az állatvédő, aki szerint a 4 éves, 30-35 kilogramm súlyú, rozsdás színű állat Budapest vonzáskörzetében kóborolhat.

A kuratóriumi elnök felhívta a figyelmet arra, hogy egy emberhez szokott, annak közelségét kereső, nagyon barátságos, fokozottan védett európai farkasfajtáról van szó, s kérte: ha valaki látja, semmiképp ne nyúljon hozzá, ne bántsa.

"Ha vicsorog, s görnyedten behúzza a farkát, az nem az agresszió, hanem a megadás jele" - magyarázta Szilágyi István.

Közlése szerint takarmányt lehet adni az állatnak, de senki ne kísérelje befogni, illetve semmiképp se bántsa, inkább azonnal hívja a medveotthon vezetőjét, Kuli Bálintot (0620-3970-138), vagy tárcsázza a 112-őt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.