Valakit a játszótéren ihletett meg a magyar határzár

Szögesdrótot tekertek az Erdélyi téri játszótér egyik fája köré Újszegeden – írja a Délmagyar hírportál.

A portált egyik olvasója kereste meg azzal, hogy valaki szögesdrótot tekert egy fiatal gyümölcsfa törzsére az egyik játszótéren, és ezzel veszélyezteti a gyerekek és a felnőttek testi épségét. A lap értesítette a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., így a drótot már eltávolították.

– Nem kell mondanom, mennyire megrémültem, amikor a kislányom meg akarta ölelni a fát, én pedig megláttam a szögesdrótot. Fiatal gyümölcsfáról van szó, de ez közterület. Ha ennyire félti a termést, ültesse át a saját kertjébe – mondta a lapnak egy anyuka, aki másfél éves kislányával és tízéves kisfiával szokott kimenni a játszótérre. Mint mondta, ez a kedvenc helyük, mivel a fák csak itt nyújtanak elég árnyékot nyáron.

A lap munkatársai ki is mentek az Erdélyi térre, és minden pontosan úgy találtak, ahogy olvasójuk leírta. Az egyik meggyfa köré hegyes szögesdrótot tekert valaki, aki a lap megfogalmazása szerint „nem teljesen gyerekgyűlölő", mivel fehérre festette a drótot, hogy jól látszódjon.

A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-től megtudták: a szögesdrótot minden bizonnyal a meggyfa termésének védelme céljából szerelték fel ismeretlenek. A drótot eltávolították. A közterületi fák és azok termése nem magántulajdon, tehát a magántulajdon védelmére szolgáló megoldások közterületre, főleg játszótérre nem alkalmazhatók. Aki felszögel a fára egy darab szögesdrótot, az nemcsak a fát rongálja, hanem a közterületen közlekedő emberek testi épségét is veszélyezteti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.