Szobabicikliznek a tanórákon a bécsi iskolások

A "Mozogj tanulás közben" kezdeményezés keretében a bécsi Dietrichgasse-n található iskolában a diákok szobabicikliken tekerhetnek az órák alatt az osztályterem hátsó részében.
A közel 200 gyerek vesz részt abban a mozgalomban ami reményeik szerint nem csak a kondíciójukat, de a jegyeiket is javítani fogja majd, írta a Local.

"Nem alszom el órán és nem is fáradok el annyira" - magyarázza az egyik gyerek.

"Nagyon jó szórakozás és fel is frissít egy kis biciklizés reggel" - mondta el egy másik diák.

A gyerekek harmincpercenként cserélnek helyet, hogy mindenki tudjon egy kicsit kerékpározni.

A tanulás közbeni mozgás valamilyen formáját 2000 óta Bécsbe 200 iskolai órán vezették be. A Dietrichgasse-n található iskola saját maga vásárolta a szobabicikliket, amikez a kerület, a szülői munkaközösség és néhány támogató is hozzájárult.

"Tudjuk, hogy segít a koncentrálóképesség fejlesztésében" - magyarázza a résztvevő tanárok egyike, Karin Rohrer-Blaschke. "Nagyon jól megy a dolog. A diákok szobabiciklizés közben tudnak írni, olvasni, vagy bármi mást is csinálhatnak." 

Más országokban is sikerrel alkalmazták már ezt a koncepciót. Az Egyesült Államokban az Olvass és Tekerj! program 2009-ben indult el Észak-Karolina általános iskoláiban. Ma már 30 iskolában vannak szobabiciklik az osztálytermekben.

Egy, a program kapcsán az iskolában végzett tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a legtöbbet bicikliző diákok 83 százalékkal többet fejlődtek az olvasásban, míg a legkevesebbet kerekező társaik csak 41 százalékkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.