Szivárvány a bányászvárosban

A kirunai jégkorongcsapat idősebb szurkolói továbbra sem tudnak megbarátkozni azzal, hogy a svéd bányászváros profi hokijátékosai szivárványszínű mezben lépnek a jégre, és büszkén kiállnak a melegek jogaiért. A rendhagyó kampány azonban nemzetközi elismerést hozott a klubnak.

„A szurkolói klub kiállt mögülünk, amikor meghoztuk a döntést. Az első meccs után elhagyták a lelátót, és azóta sem tértek vissza. De a játékosaink ennek ellenére kiállnak mellettünk" – mondja Johan Kohler, a Kiruna egykori elnöke, jelenlegi LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű) ügyekért felelős szóvivője a kezdeti időszakról.

A 18 ezer lelket számláló város klubja volt ugyanis az első Svédországban, amely 2014 nyarán LMBT tanúsítványt szerzett és a játékosok korábbi piros-fehér mezét szivárványszínűre cserélte. A változás azonban a klub vezetése szerint nem csak a külsőségeket érintette, hiszen azóta minden fórumon az elfogadást hirdetik és az egyenlő jogokért kampányolnak.

„A fiataloknak ez nem jelentett problémát, de az 50 feletti férfiaknak nagyon nehéz megemészteni a változást. Időbe telik, míg elfogadják, de bízom benne, hogy végül ők is mögénk állnak" – véli Kohler.

A szóvivő szerint az egyenlő jogok biztosítása rendkívül fontos, hiszen számos meleg, transznemű fiatalt rekesztenek ki a sport – egyébként igen konzervatív – világából az öltözői sértegetések, vagy a rugalmatlan szabályok miatt. Ebben segíthet a klub álláspontja szerint, ha a csapatok és a játékosok példát mutatnak.

Az LMBT-sportesemények szintén segíthetik az elfogadást. Az 1992-ben alapított Eurogames az egyik legnagyobb ilyen jellegű megmérettetés. A versenyzők idén Stockholmban mérkőztek meg egymással, s a kormány adatai szerint 250 ezer néző látogatott el a különböző sporteseményekre. Kohler szerint nemcsak a versenyek, de a helyi kezdeményezések is fontosak, így biztatta a klubokat, hogy alakítsanak ki nemsemleges öltözőket, amelyet a nemi átalakuláson áteső személyek gond nélkül használhatnak. A közösségen belüli lépéseknek Kohler szerint hosszú távú hatásai vannak.

„Azt hiszem látszik rajtunk, hogy nagyon komolyan vesszük ezt az egészet. A svédországi jégkorong berkeken belül már látszik a változás, egyre nyitottabbak, és ez nagyon jó érzés" – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.