Szita-gyilkosság: összeomlóban a vádlottak vallomása

Már az első tanúk szavai nyomán összeomolni látszik a Szita Bence meggyilkolásával vádolt P. Erika vallomása. A 48 éves asszony azzal védekezik, hogy ő nem akarta megöletni Bencét, ám a per második napján megszólaló tanúk vallomása alapján egy megtervezett bűncselekmény képe bontakozik ki.

A Kaposvári Törvényszéken folytatódott a Szita Bence meggyilkolásával vádolt Bogdán József, Kertész József és P. Erika büntetőpere. A 11 éves felsőmocsoládi fiút 2012 október 29-én ölték meg Sántos község határában. A vádirat szerint P. Erika azért gyilkoltatta meg a két férfival a fiút, mert úgy érezte, hogy miatta konfliktusos a viszonya Bence nevelőapjával. A tárgyalás hétfőn kezdődött, s mindhárom vádlott tagadta, hogy részt vett volna a kitervelten, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságban. Bogdán azt mondta, ott se volt a gyilkosság helyszínén, Kertész viszont ragaszkodik ahhoz, hogy látta, Bogdán miképp végezte ki (ütésekkel, rúgásokkal, ásóval és késsek) a fiút, ám ő csak Bence elföldelését vállalta magára, félve a többszörösen büntetett előéletű gyilkostól.

Az asszony tagadja, hogy megbízást adott volna a gyilkosságra. Úgy adta elő a történetet, hogy csak néhány szóval panaszkodott Bence viselkedésére, mire Bogdán a gyilkosság napján közölte vele: „elrakja a gyereket”. P. Erika tudta, mit jelent ez a kifejezés, ennek ellenére nem tiltakozott, mert rettegett az erőszakos Bogdántól Egy nappal korábban – ékszereit eladva - adott ugyan 192 ezer forintot Bogdánnak, de azt nem a gyilkosságra, hanem azért, hogy a börtönből két hete szabadult, nincstelen embernek legyen pénze az újrakezdésre.

A bíró ezután felolvasta P. Erika nyomozati szakban tett vallomásait, s azokból kiderült, hogy az asszony sűrűn változtatta meséjét, így szavahihetősége kérdésessé vált. Még inkább azzá lett volt élettársa, Gyöngyi Sándor vallomását követően. Bence 48 éves nevelőapja elmondta, hogy a gyilkosság estéjén hat óra tájban hívta Erikát, hogy mit csinál ő és Bence, s az asszony nyugodt hangon azt mondta, hogy a Tescoban vásárolnak, miközben már egy csárdában voltak hármasban Bogdánnal. Ebből egyértelmű, hogy P. Erika hazudott, s a terv szerint haladtak a gyilkosság helyszíne, a sántosi erdő felé. A következő tanú, Gyöngyi Sándor lánya, Bence féltestvére tovább erősítette, hogy a gyilkosság tervszerűen zajlott, s nem Bogdán hirtelen szándéka alapján történt meg a bűncselekmény. A lány 2012 októberében P. Erika kaposvári családi házában lakott, s így látta, hogy Kertész József naponta találkozik és beszélget apja élettársával. A gyilkosság napján Bogdán és Kertész tucatnyi alkalommal hívta P. Erikát, s ez is azt látszik bizonyítani, hogy a három vádlott valamire készült...

A keddi napon a pszichiátriai okokból gyógyszeres kezelésre szoruló Kertész József elsírta magát, és hosszú monológban kért bocsánatot Bence nevelőapjától és anyjától. Újra csak azt mondogatta, nem gyilkolt, csak félt megállítani a gyilkost. Szavait így zárta: – Tudom, hogy ez már csak egy nulla.

Bogdán József szót kért, és színjátszásnak minősítette bűntársa sírását, valamint P. Erika védekezését.

A bíróság júniusban újabb tanúk és szakértők meghallgatásával próbálja megfejteni, hogy a vádlottak színjátékából mennyi az igazság. Ha kevés vagy semmi, akkor akár mindhárman életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.