Szilveszteri mentőcsúcs

Feltűnően sok közlekedési balesethez, utcai kihűléshez, rosszulléthez hívták a mentőket - mondta Györfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A nem végleges adatok szerint a halálos tűzijáték baleseten kívül két további, kéz-, illetve arcsérüléseket okozó petárdabaleset is volt éjszaka.

Feltűnően sok közlekedési baleset történt, köztük halálos kimenetelű Kecskeméten, Gödöllőn és Hernádnémetiben. Súlyos sérültjei voltak a fővárosban a Kerepesi úton, a Fóti úton és Zuglóban a Rákos patak mellett történt baleseteknek.

Az átlagosnál több súlyos esethez kellett mentőt hívni a balesetek mellett a mínusz 6-8 fokos hideg miatt is, hiszen már egy 10 perces földön fekvés is kihűlést okozhatott - mondta a szóvivő.

Emellett a szilveszterrel össze nem függő rosszullétek száma is meghaladta az átlagot.

Az elmúlt 24 órában a fővárosban mintegy 600 alkalommal kellett kivonulniuk a mentőknek, ebből mintegy 400 az este 9 és hajnali 5 óra közötti időszakra esett, miközben egy átlagos napon 300 vonulásuk va

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.