Szicíliai házak eladók egy csésze kávé áráért

Egy euróért - egy csésze kávé áráért - kínálja évszázados épületeit a 7200 lakosú szicíliai város, Gangi polgármestere, s az ajánlat vonzza az érdeklődőket.

Húsz házat kínálnak eladásra, és eddig ezek közel felére jelentkezett vevő Olaszország más részeiből éppúgy, mint az Egyesült Arab Emirátusokból.

A jelképes összegért cserébe a vásárlók elkötelezik magukat arra, hogy az épületeket helyreállítják. A restaurálás költségét házanként 35 ezer euróra becsülik.

A Palermóhoz közeli Gangi polgármestere, Giuseppe Ferrarello így igyekszik megmenteni a lakosait és épületeit veszítő kisvárost. A régi görögök által is lakott település mai központját 1300-ban építették. Gangiban a hetvenes években még több mint tízezren éltek, azóta azonban a lakosok száma folyamatosan csökken. Az elhagyott épületeket az összeomlás fenyegeti.

Hasonló kezdeményezéssel próbálta megmenteni a szintén szicíliai Salemi városát még 2011-ben az akkori polgármester, Vittorio Sgarbi ismert olasz művészettörténész. Salemi az 1968-as földrengés után néptelenedett el. Az itt is egy euróért kínált épületeket azonban a helyi ügyészség omlásveszélyesnek tartotta és az adásvételeket leállította.

Egy euróért kínálják a házakat a 98 lakosú liguriai Carrega Ligurében is, ahol a vevőknek szintén saját költségükre kell helyreállítani a megvásárolt romos épületeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.