Szexuálisan zaklatott, majd súlyosan bántalmazott egy idős asszonyt

A Budapest Környéki Törvényszéken kedden megkezdődött annak a 31 éves férfinak a pere, aki a vádirat szerint 2010 novemberében szexuálisan zaklatott, majd súlyosan bántalmazott egy idős asszonyt Kókán. A nő később belehalt a bántalmazás okozta sérülésekbe.

A férfi a bíróságon tagadta a vádakat.

A vádirat szerint a 31 éves T. Mátyás 2010. november 12-én este 9 óra tájban részegen bement a vele távoli rokonságban álló 79 éves asszony házába, ahol szexuálisan zaklatta őt, majd egy éles-hegyes eszközzel többször fejen ütötte. A rokonok találtak rá másnap az eszméletét vesztett asszonyra, akin életmentő műtétet kellett végrehajtani, ezt követően pedig további orvosi beavatkozásokra volt szükség. A nő a gondos orvosi ápolás ellenére 2011 februárjában elhunyt.

Az ügyészég "az érzelmileg labilis, instabil személyiségű, perverzitásra hajló és alkoholista" T. Mátyást aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Szegedi Gyöngyvér tanácselnök bíró a vádlott tanú- és gyanúsítottkénti meghallgatásainak jegyzőkönyveit ismertetve elmondta, hogy azok között ellentmondások tapasztalhatók: T. Mátyás hol beismerte, hol tagadta a bűncselekményt.

A keddi első tárgyalási napon T. Mátyás nem ismerte el felelősségét, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és mint mondta, korábbi vallomásaiban azért állította, hogy bántalmazta az idős asszonyt, mert "valakik rábeszéltek arra, hogy ha elviszem a balhét, megúszhatom pár évvel halált okozó testi sértés miatt".

A tárgyalás tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.