A Bibliát hozták fel mentségül nevelt lányuk bántalmazására

Öt évig tartotta szexrabszolgaként, elzárva a külvilágtól huszonegy éves nevelt lányát egy floridai pár. A nevelőszülőket kedden tartóztatták le az amerikai hatóságok, miután a fiatalnak sikerült elmenekülnie tőlük, és mindenről beszámolt a rendőröknek.

Rob Johnson és felesége, Marie tizenhárom éves korától molesztálta és kényszerítette szexuális aktusra a velük élő kislányt, akit anyja halála után vettek magukhoz. Amikor a lány a nevelőszülőkhöz került, azok közölték vele, csak akkor lehet családjuk tagja, ha hajlandó szexuális viszonyt folytatni velük. A lány miután betöltötte a 18-at, nem zaklatták.

Az áldozat a rendőröknek elmondta, hogy nevelőapját kénytelen volt Rob mesternek hívni, míg nevelőanyja többször a falhoz lökte, és a torkát szorongatva fenyegette, hogy feküdjön le velük. Az áldozat hozzátette, hogy a pár többször megverte, ha nem követte az utasításaikat, vagy nem végezte el rendesen a házimunkát.

A lányt nevelőszülei otthon taníttatták, nem használhatott telefont, és kénytelen volt hazudni a kezelőorvosainak, amikor azok a szexuális életéről kérdezték – írja az Independent.

A nyomozóhatóságok szerint a nevelőapa otthonában Biblia-órákat tartott, ahol a diákoknak gyakran olvasott fel olyan részeket az Ószövetségből, amelyekkel próbálta kimagyarázni, és felmenteni magát nevelt lánya molesztálása alól.

A bántalmazott áldozatnak sikerült elmenekülnie a pártól, amikor nagymamája egy repülőjegyet küldött neki. Nevelőszüleit a floridai hatóságok őrizetbe vették, és szexuális zaklatással vádolják őket. Az apa óvadék ellenében szabadulhatott az eljárás lezárultáig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.