Szexből lesz a szerelem?

A szerelem és a szexuális vágy viszonyának megértése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Míg a művészek a szívből eredeztetik az érzelmeket, a tudósok másik szervben keresik a titkot.

„A szerelem és a vágy között nyilvánvaló átfedés van, de létezhet testi kapcsolat belső kötődés nélkül” – mondta Jim Pfaus, a kanadai Concordia Egyetem pszichológus professzora. Ám a szex szerinte akár egy boldog párkapcsolat kezdetét is jelentheti. Hogyan? Az agykéreg egy rejtett felülete, az insula, illetve az úgynevezett csíkolt test (striatum) egymással kommunikálva játszik szerepet a szexuális ösztönök és az érzelmi háttér kialakulásában.

A témához kapcsolódó folyamatokat kísérő agyműködés föltérképezésére a kutatók 20 korábbi tanulmányt szemléztek, amelyek funkcionális mágneses rezonancia vizsgálatot alkalmaztak. Először megnézték, hogy mely területeken mutatkozik aktivitás a szerelem hatására, majd az eredményeket összehasonlították a szexuális izgalom esetén produkáltakkal - írja a Medipress.

A következtetés meglepő: a szerelem és a vonzalom is választ vált ki a csíkolt testből, kontinuumot leírva utóbbitól az előbbiig. Mindkét hatás másik területet aktivál a striatumban: a szexuális vágy az elülső részt, az agy „jutalmazó” rendszerét. Amikor valaki gasztronómiai vagy éppen ilyen örömöknek hódol, ez lép működésbe. Az érzelmi kapcsolat azonban ugyanezen régió hátsó részét ingerli, amit többek között a drogfüggőséggel hoznak összefüggésbe.

„Mégsem mondhatjuk, hogy a szerelem drog. Csak hasonlít rá...” – pontosított Pfaus professzor. „A szakítás után tapasztaltak megegyeznek az elvonási tünetekkel, éppen olyan vágyakozást eredményeznek a függőséget kiváltó személy után” – tette hozzá.

A tengerentúli szakértő kiemelte, hogy az insula ad jelentést az érzelmeknek, s teszi őket megélhetővé és körülírhatóvá. „Létezik szerelem első látásra? Hát persze! És aki átéli, annak az jut eszébe, hogy például társasjátékozzon a kiszemelt személlyel?” – mutatott rá az összefüggésre Dr. Pfaus, aki szerint az érzelmi kötődés és a szexuális vágy közötti biokémiai kapcsolat lehetővé teszi a kettő közötti átjárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.