Vesék a nyomornegyedekből

Szervkereskedelemmel foglalkozó hálózat tizenegy tagját vették őrizetbe a szíriai hatóságok - jelentette hétfőn a szíriai sajtó.

A gyanúsítottak az észak-szíriai Aleppo városának szegénynegyedeiben vásároltak a helyiektől - egy év alatt mintegy 150 embertől - veséket, amelyeket aztán szaúd-arábiai és egyesült arab emírségekbeli vagyonos pácienseknek adtak tovább - írta az al-Vatan című napilap. A nyomozás során kiderült, hogy a hálózatot egy 26 éves nő irányította: ő volt a közvetítő a szíriai áldozatok és két, Kairóban élő szíriai szervkereskedő között. A veséjüket áruba bocsátó emberek fejenként 6000 dollárt kaptak. A lap szerint a hálózat szervezte meg a szervadományozók eljutását az egyiptomi fővárosba, ahol elvégezték a szervátültetéseket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Egyiptom jelentős szervkereskedelmi központ: évente több száz ember adja el törvénytelen úton valamilyen belső szervét - általában a veséjét -, hogy pénzhez jusson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.