Szerkezetkész a pekingi furcsa formájú torony
Idén tavasszal kezdték el építeni az új pártmédia-lakóhelyet, ami többek között – bár nem erősítették meg – az állami CCTV televíziónak is otthont adhat. Akkor körbejárta a világot a még csak gyerekcipőben járó építkezésről készült fotó, kisebb közröhejt okozva a Kínán kívüli világban.
Kínai mikrobloggerek akkoriban visszautasították a vádat a komolyabb szavú pártlapokat ismételve, írja a Kotaku. Annál is inkább megmosolyogtató a torony jelenlegi formája, mivel a főépítész korábbi nyilatkozata szerint a szerkezetkész, illetve a majd teljesen befejezett épület abszolút máshogy fog kinézni. Nem így lett.
A kínai bloggerek mégis nagyon lelkesek, úgy vélik, a már arannyal bevont különös alakú épület a kínai építészet újabb világcsodája lesz – ahogy volt a 2008-as olimpiára épített Madárfészek-stadion, vagy a CCTV jelenlegi épülete.