Szerencsejátékon játszotta el a tanárok bérét

Az erdélyi Kisilva (Ilva Mica) település iskolájának titkára eljátszotta szerencsejátékon a tanintézmény tizenkét tanárának a bérét, és bankhitelből próbálja most törleszteni az adósságot.

A 63 éves Danut Iurisniti, a Beszterce-Naszód megyei település iskolájában dolgozik titkárként, és egyebek között az a feladata, hogy minden hónapban folyósítsa az iskola tanárainak a fizetésüket. Romániában a pedagógusok zöme bankkártyára kapja a bérét, de az iskola tizenkét pedagógusának nincs bankszámlája, ezért az illetményt készpénzben a titkárnak kellett volna nekik odaadnia. A férfi azonban, aki egyedül ment a kincstárba, ahol mintegy 11 ezer lejt (759 ezer forint) vett fel, eljátszotta szerencsejátékon az összeget.

Aurel Horea, a település polgármestere elmondta, hogy az áprilisi béreket kissé korábban folyósították azért, hogy az iskola alkalmazottai a május 5-i ortodox húsvét előtt megkapják fizetésüket, de a pénz végül nem jutott el mindenkihez. A polgármester szerint ő nem tehet semmit, szerinte az iskolának nem lett volna szabad engednie, hogy a titkár egyedül menjen a kincstárba.

Az iskola igazgatója úgy tudja, hogy a szerencséjét vakmerően kereső titkár bankhitelt kért, és abból fogja megadni a pórul járt pedagógusokkal szemben egy csapásra felhalmozott tetemes adósságát. A titkárra egyelőre nem szabtak ki büntetést, mert még folyamatban van az ellene indított vizsgálat. Az iskola igazgatója nem tudta megerősíteni, hogy a titkár hitelkérelmét jóváhagyták-e.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.