Szerelemféltés miatt végezte ki áldozatait a sportlövő

A rendőrség napokon belül lezárja a nyomozást a tavaly augusztusi romonyai kettős gyilkosság ügyében, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségnek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség oldalán közölte: a gyilkosság gyanúsítottja, a 45 éves B. Sándor ellen előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt javasol majd vádemelést. A több mint 1400 oldalas ügyiratot a férfi és védője megismerhette a múlt héten tartott iratismertetésen.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a román állampolgárságú, magyar nemzetiségű férfi tavaly nyáron megtudta: 37 éves ügyvéd élettársának új barátja van. Kapcsolatuk helyreállítását többször életveszélyes fenyegetéssel próbálta elérni, azt is mondta a nőnek, hogy "ki fog tárazni". Az élettárs azonban hajthatatlan volt.

Az egyik pécsi vállalat logisztikai igazgatójaként dolgozó elkövető képzett sportlövő, több fegyvere is volt. 2011. augusztus 31-én este egy kilenc milliméter kaliberű pisztolyt, két tárat, 150 lőszert és egy amerikai gyártmányú harci kést vett magához, autóba ült, és ahhoz a romonyai házhoz hajtott, ahol élettársa és 36 éves paksi, szintén ügyvéd barátja tartózkodott.

A gyanúsított először figyelte a házat, majd átmászott a kerítésen, betörte a bejárati ajtó ablakát, benyúlva elfordította a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. A házban rövid szóváltás után elsőként a férfival, majd a menekülni próbáló nővel végzett. Utóbbi először a házban a lábán sebesült meg, a halált okozó lövések már a kertben érték.

Fellegi Norbert, a baranyai rendőrség bűnügyi osztályvezetője az ügy részleteiről tartott korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy kivégzés történt, a férfi mindkét áldozatára sokszor rálőtt, és számos alkalommal találta el őket.

Már a bűncselekmény elkövetése alatt bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy lövéseket hallani a házból. A körzeti megbízott egy percen belül a helyszínre ért, őt látva az udvaron tartózkodó gyanúsított bement, és bezárkózott a házba.

Közben a barátja, majd maga a feltételezett gyilkos is hívta a rendőrséget. A férfi elmondta, mit tett, és közölte, hogy véget vet a saját életének is, de az ügyeletessel folytatott beszélgetés során letett erről a szándékáról. A rendőr negyven percen át tartotta szóval, a gyanúsított végül kiment a házból, és megadta magát a rendőrség helyszínre érő akciócsoportjának.

Később részletes beismerő vallomást tett, e szerint tettét a szerelemféltés és a bosszú motiválta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.