Rendőrök tartóztatták fel „Liberland" látogatóit

Mivel Csehországban a pénteki államünnep miatt hosszú hétvége van, aránylag sokan igyekeztek felkeresni „Liberland Szabad Köztársaságot". A mindössze 7 négyzetkilométernyi miniállam a szerbiai Monostorszeg és a horvátországi Vörösmart között található, a Duna nyugati partjának kanyarulatánál, a senki földjén alakult.

Más országokból is érkeztek érdeklődők, Horvátország felől főleg gépkocsikkal, Szerbiából pedig bérelt motorcsónakokkal. Úti céljukat azonban nem tudták elérni, mert a horvát járőrök, illetve a szerb vízirendőrök nem engedték be őket erre a területre, amelynek egyetlen ingatlanja a már csaknem összeomló vadászlak.

"Három hétig a hatóságok azt állították, hogy mindössze rossz viccről, esetleg médiahackről van szó, most viszont már komolyan foglalkoznak velem, mert állítólag a tettem nemzetközi jogot sért" - nyilatkozta a novinky.cz internetes portálnak Vít Jedlicka „államalapító", a cseh Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja, aki már „Liberland köztársasági elnökévé" kiáltotta ki magát.

A cseh liberális politikus tavasszal járt Horvátországban, ott hallott a senki földjéről, amely a Duna egyik meanderében alakult ki. Hazatérve először tréfának, a mindenható állami bürokrácia elleni fricskának szánta a Liberland Szabad Köztársaság kikiáltását.

Honlapot is alapított, amelyen kifejtette: „Az új állam alapítóinak célja egy olyan társadalmat létrehozni, ahol a tisztességes emberek anélkül érvényesülhetnek, hogy az állam felesleges szabályokkal és adókkal keserítené meg az életüket. Liberland alapításának egyik oka a különböző érdekcsoportok egyre erősebb befolyása az egyes államalakulatok működésére. Többek között emiatt romlik a polgárok életszínvonala és létbiztonsága. Az alapítók olyan államokat tekintenek példaképüknek, mint Monaco, Lichtenstein vagy Hongkong" .

Liberland már saját zászlóval és címerrel rendelkezik, mottója pedig: „Élni és élni hagyni." Legnagyobb meglepetésére napról napra nőtt a portál látogatottsága. Jelenleg már több mint húszezren kértek - többnyire virtuális - állampolgárságot a világ szinte minden tájáról. Kérelmüket hét önkéntes dolgozza fel. Vít Jedlicka a prágai portál kérdésére azt válaszolta, hogy érdeklődéssel várja a horvát és a szerb hatóságok további lépéseit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.