Szentkirályszabadja: csatát nyertek a reptér ellenzői

A szentkirályszabadjai reptér megépítése körül fellángolt vitában az első csatát a projekt ellenzői nyerték: a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség az úgynevezett előzetes vizsgálati eljárásban minap kiadott első fokú határozata szerint nem alakítható ki nemzetközi polgári repülőtér a Veszprém melletti településen.

Csehóné dr. Szilasi Rita, a regionális zöldhatóság igazgatója kérdésünkre elmondta: 14 szakhatóságot kérdeztek meg az ügyben, ezek közül kettő - a balatonalmádi és a siófoki jegyző - állásfoglalása alapján utasították el a beruházó Budawest Zrt. kérelmét. Az érintett két balatoni településen ugyanis a zajvédelemről olyan helyi szabályozás van érvényben, amely környezetvédelmi szempontból kizárja a légikikötő megvalósítását.

A zöld hatóság döntése egybecseng Sólyom László államfő álláspontjával, aki nemrégiben a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban tett látogatása során kijelentette: igazuk van a szentkirályszabadjai reptér ellenzőinek, mivel a tervezett létesítményre - több más ok mellett - a túlzott környezetterhelés miatt nincs szükség.

A most megszületett elutasító döntés ellen a másodfokon eljáró Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez lehet fellebbezni, a jogerős államigazgatási határozatot pedig közigazgatási perben lehet megtámadni. Ciráki Csaba, a Budawest Zrt. képviselője nem kívánt nyilatkozni a zöld hatóság döntéséről, mint mondta, egyelőre tanulmányozzák a határozatot.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.