Szén-monoxid-mérgezés: Három gyermek kórházban maradt

A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba került emberek közül három gyermek maradt éjszakára megfigyelésre a gyermekosztályon, de vasárnap őket is hazaengedik - közölte a Zala Megyei Kórház ügyeletes orvosa az MTI-vel.

A tömeges rosszullét szombat délután, 14 év körüli gyerekek jégkorongmérkőzése közben történt. A mentők közepes, illetve könnyebb tünetekkel 29 gyereket és két felnőttet - köztük a mérkőzést vezető bírót - vittek kórházba, később még harmincan jelentkeztek az ügyeleten.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt közölte, hogy senkinek sem súlyos az állapota. 

A stadionban - szülőkkel, gyerekekkel együtt - 60-80 ember tartózkodott. A zalaegerszegi katasztrófavédelmi egységek folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek, ezért a jégcsarnokot kiürítették és lezárták.

A gyanú szerint a tömeges rosszullétet a tömörítő jégkészítő-berendezés kipufogórendszere okozta - közölte a Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-vel. Hozzátette, a vizsgálatok alapján kiderült, hogy a kórházba szállított emberek szén-monoxid-mérgezést szenvedtek. Egri Gyula elmondta: a jégcsarnok használatát mindaddig megtiltják, míg a baj forrását pontosan nem tudják meghatározni. 

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke ugyancsak korábban az MTI-nek elmondta: a tömörítő jégkészítő-berendezést, amely a feltételezések szerint a rosszulléteket okozta, a rendőrség lefoglalta. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indít eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.