Bot nélkül jár, és pálinkával kezdi a napot a százéves Leveli Pál

Szemüveg nélkül olvassa az újságokat, bot nélkül sétál kilométereket, a hajnali ébredés után pedig egy stampedli pálinkával és zsíros kenyérrel kezdődik minden egyes napja a nagykanizsai Leveli Pálnak, aki hétfőn ünnepelte századik születésnapját - fiatalabbakat is messze meghazudtoló egészségi állapotban.

Leveli Pál hihetetlen energiával és frissességgel éli mindennapjait, erről a város polgármestere és a sajtó munkatársai is meggyőződhettek, amikor otthonában köszöntötték a kerek születésnapon. Persze a népes család sem maradt el, öt, még élő gyermeke mellett tíz unokája, hat dédunokája és két ükunokája is részese volt a már szombat óta tartó ünneplésnek.

A százéves férfi elmesélte, hogy minden reggel fél hatkor kel, majd egy stampedli pálinkával és egy szelet zsíros kenyérrel indítja a napot. Ezután maga elé veszi a megyei napilapot, amelynek még az apró betűs híreit is szemüveg nélkül olvassa. Akár esik, akár fúj, lehet nyári kánikula vagy téli zimankó, délidőben minden nap elsétál az egyik lányához, majd vissza: a kilométeres úthoz még csak botot se vesz a kezébe.

Ismerői azt mondják, hogy nem sétál, hanem szinte fut, és ha ismerőssel találkozik, elbeszélgetnek kicsit. Nem ritkán buszra is száll, hogy a legidősebb lányát, a Keszthelyen élő, 77 éves Máriát is meglátogassa, akinél éppen a múlt hónapban járt utoljára.

Az egyik fiával, Istvánnal és menyével lakik abban az aprócska családi házban, amelyet 1949-ben építettek. A közeli uradalomban, majd később téeszben mezőgazdasággal foglalkozott, 1975 óta nyugdíjas. Arról szívesen beszél, hogy a dolgos hétköznapok során hajnalonként fél háromkor kelt, lovakat hajtott, gabonát szállított, ellátta az állatokat és elvégzett mindenféle kétkezi munkát. Ma is megfeni a kaszát, kikalapálja a görbületeit, és persze mindehhez szintén nincs szüksége szemüvegre.

Felesleges udvariaskodás nélkül állítható, hogy az ünnepelt a nála évtizedekkel fiatalabbakat is lekörözi kiváló egészségi állapotával és szellemi frissességével, legfeljebb a hallása miatt panaszkodhatna, de nem teszi. Kórházban egész életében alig volt, és amikor a közhelyszámba menő kérdést felteszik neki, mi a hosszú élet titka, annyit mond: azt ő sem tudja, de beteg soha nem volt. "Igen jól érzem magam, hála istennek!" - teszi hozzá az energikus százéves.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.