Szellemhajót mosott partra az óceán

Egy elhagyatott olajszállító tartályhajót mosott partra az óceán a nyugat-afrikai Libériában. A hajón nyoma sincs a legénységnek, és hiányoznak a mentőcsónakok is.

A japán névre keresztelt, de Panamán bejegyzett Tamaya 1 olajszállító hajó a hét elején futott zátonyra egy Robertsport közeli strandon. A legénység nélküli hajót helybéliek észlelték és jelentették a hatóságoknak. Csütörtökön a libériai nemzeti rendőrség és a bevándorlási hivatal nyomozói átkutatták a Tamayát, melyről nemcsak a legénység, de a mentőcsónakok is hiányoznak.

A 64 méteres tanker utolsó ismert pozícióját április 21-én regisztrálták Gambia és Szenegál között, és Dakar felé kellett volna tartania.

Az ország kikötői hatósága a Liberian Daily Observernek azt nyilatkozta, a legvalószínűbb, hogy a hajó tulajdonosa csődbe ment, és nem fizette ki a személyzetet, ezért elhagyták a hajót. Arra a kérdésre, hogy a hatóságok miért csak napokkal az elhagyatott tanker felbukkanása után reagáltak, a lapnak nyilatkozó tengerészeti forrás azt mondta: Robertsportnak nincs kikötője.

A késlekedő nyomozás miatt azonban mire a hatóságok megérkeztek, a hajót már elkezdték kifosztani és megrongálni. Emiatt szárnyra kaptak a pletykák, hogy a tankert kalózok támadták meg, vagy tűz ütött ki. A nyomozó hatóságok most igyekeznek távol tartani a civileket a hajótól.

Bár a kalózok egykor szívesen csaptak le az olajszállító hajókra, a tartós olajárcsökkenés miatt manapság kevesebb tankert támadnak meg vagy térítenek el az afrikai partoknál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.