Szegedi autóst bántalmaztak román kamionosok

A nagylaki határátkelőhelyen fogták el azt a két román kamionost, akik egy közlekedési vita után bántalmaztak egy szegedi autóst; ellenük garázdaság és könnyű testi sértés miatt indult eljárás – tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t

A szegedi rendőrkapitányságon csütörtök este tett bejelentést az autó sofőrje, aki elmondta, a Fonógyári úton haladt, amikor mögé ért egy román kamion. A teherautó sofőrje azonnal villogni kezdett rá, majd kivágott a külső sávba és ott előzte meg. Közben a kamion elhagyta sávját, így az autós – vallomása szerint – csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy áttért a menetirány szerinti bal oldalra – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Amikor a szegedi autós utolérte a teherjárművet, mindkét jármű megállt, majd a bent ülők kiszálltak. A román férfiak azonnal szidalmazni kezdték a sofőrt, majd bántalmazták is. Azt csak akkor hagyták abba, amikor több autós is megállt. Az elkövetők ekkor visszaszálltak a kamionba, s elhajtottak – közölte a főhadnagy.

A magyar autós nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A román kamionsofőr és társa éjfél előtt jelentkezett kilépésre a nagylaki határátkelőhelyen, ahol a kiadott körözés alapján elfogták őket. A 24 és 25 éves román állampolgárokkal szemben garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljárás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.