Százszázalékos kamatra adott kölcsönt egy ramocsaházi uzsorás

Jogosulatlan pénzügyi tevékenység és önbíráskodás gyanújával indított nyomozást a rendőrség egy ramocsaházi nő ellen, aki százázalékos uzsorakamatra adott kölcsönöket rászorulóknak.

Az asszony csütörtökön bukott le, amikor 32 éves menyével az utcán azzal fenyegettek meg egy fiatalt nőt, hogy amennyiben nem adja meg kamatostól a korábban neki adott kölcsönt, megverik, gyermekeit elvitetik, a házát pedig rágyújtják - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese. A megfenyegetett nővel volt az anyósa is, akit rángattak, megütöttek és megpróbálták elvenni a pénzét.

A bejelentés után a rendőrök előállították az elkövetőket, akik a rendelkezésre álló adatok szerint a sértettől tizenötezer forint tartozása fejében húszezer forintot vettek el, és további harmincezret követeltek erőszakos módon. A nyomozás során kiderült az is, hogy az idősebb gyanúsított a bolti ár többszöröséért szokott élelmiszereket eladni a helyieknek, valamint százszázalékos kamatra nyújt kölcsönöket.

Fülöp Gergely elmondta: azt még vizsgálják, hogy uzsora bűncselekmény is megvalósult-e a jogosulatlan pénzügyi tevékenység és az önbíráskodás mellett. A bíróság akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is büntetheti a gyanúsítottakat - közölte a sajtóügyeletes.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.