Száznaposak a panda hármas ikrek

Száznaposak és egészségesek a Föld egyetlen élő panda hármas ikrei - jelentették Kantonból, ahol édesanyjukkal a Csanglung állatpark lakói.
Mindhárom pandabocs öt kilót nyom, és 80 napos koruktól már a foguk is nőni kezdett, fejenként kettővel büszkélkedhetnek. Július 29-én, mintegy négy óra leforgása alatt látták meg a napvilágot: először a nőstény, amelyet két öccse követett. Újszülött korukban alig több mint 100 grammosak voltak.

A pandáknak otthont adó intézmény vezetője, Tung Kuj-hszin arról számolt be, hogy mindhárman egészségesek. Anyjuk melegét és gondoskodását valamennyien megtapasztalhatják, ötnapos váltásban. A szakemberek bíznak abban, hogy az ikrek felcseperedve is együtt maradhatnak.

Tung azt is bejelentette, hogy szerdától, még ha rövid időre is, rendszeresen megmutatják őket a látogatóknak, akiktől egyben ötleteket is várnak a névadáshoz.

A pandastatisztikák szerint eddig négy alkalommal regisztráltak hármas ikerszülést, de mindannyiszor legalább az egyikük elpusztult. A szóban forgó kis állatok anyja, a 12 éves Csü Hsziao a szecsuani Vulung óriáspanda-bázison 2010-ben már sikeresen életet adott egy ikerpárnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.