Száznál is többször lopott a "besurranókirály"

Több, mint száz bűncselekmény elkövetését ismerte el a "besurranókirály", akit lopáskor értek tetten még decemberben. Mobiltelefon, tárca, műszaki eszközök - vitte, amit talált.

Eddig több mint száz bűncselekmény elkövetését ismerte be az a 35 éves, Heves megyei férfi, akit "besurranókirálynak" neveznek az ügyében nyomozó mátészalkai rendőrök - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.

A férfi tavaly decemberben bukott le a mátészalkai kórházban, ahol pénztárcalopáson érték. Azóta újabb és újabb besurranásos lopásokat ismert be, eszerint az utóbbi fél évben több mint száz településen fosztogatott országszerte - mondta a százados.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított - mint azt bevallotta - napi rendszerességgel követett el besurranásos lopásokat. Szinte mindig közintézményeket, főként kórházakat, óvodákat, iskolákat és irodákat keresett fel, s a nyitott, őrizetlenül talált helyiségekből pénztárcákat, mobiltelefonokat és más kisebb műszaki cikkeket tulajdonított el. Volt, amikor bankkártyát is elvitt és a ráírt kóddal pénzt vett fel a tulajdonos folyószámlájáról. A szóvivő megjegyezte: korábban a férfit harmincegy alkalommal büntették különböző cselekményekért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.