Százezer forintot felejtett valaki egy szolnoki ATM-ben

Hatalmas szerencséje volt annak, aki százezer forintot felejtett ott egy szolnoki pénzkiadó automatában, ugyanis az asszony, aki megtalálta, becsületesen leadta a talált összeget a rendőrségen. A feledékeny férfi már vissza is kapta a pénzt.

– Egy hölgy jelent meg a Szolnoki Rendőrkapitányságon, ahol bejelentést tett, miszerint Szolnokon, a Tószegi út egyik bankjegykiadó automatájában nagy összegű készpénzt talált, amelyet feltételezése szerint valaki felvehetett, csak a gépben felejthetett – mondta el Pásztorné Kovács Ágnes őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a szoljon.hu hírportálnak.

A nyomozóknak sikerült kiderítenie, hogy ki kezdeményezte a készpénzfelvételt, és megkeresték a feledékeny dunántúli férfit.

A férfi pénteken vissza is kapta a pénzét, de csak annyit nyilatkozott, hogy nagyon szépen köszöni a becsületes megtalálónak, hogy leadta az összeget a rendőrségen.

A hölgy is névtelen kívánt maradni a sajtó előtt, annyit mondott csak a lap újságírójának, hogy amit tett, az számára teljesen természetes volt.

Kármánné Mészáros Andrea, a szolnoki polgármesteri hivatal belvárosi ügyfélközpontjának főmunkatársa elmondta, hogy a készpénztől a kerékpárig szinte mindenfélét hoznak be hozzájuk talált tárgyként, és úgy tapasztalják, az emberek gyakran becsületesen leadják a pénzzel és iratokkal teli pénztárcákat, a bankkártyákat és a mobiltelefonokat is.

A szolnoki helyi és megyei helyközi közösségi közlekedésben is ugyanazok a gyakori talált tárgyak, mint máshol: különféle igazolványok, pénztárcák, az időjárásnak megfelelő ruhadarabok, iskolatáska, tornazsák, gyerekjátékok, általában babák, plüssállatok, mobiltelefon – mondja Gágyor Imre, a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. területi forgalmi igazgatója.

– A legextrémebb talált tárgyak sem túl extrémek, például áruval teli bevásárlókosár, ruhákkal teli bőrönd. A legnagyobb izgalmat egy helyközi járaton talált női bugyi váltotta ki, amit nem is kerestek utána (a használt óvszer nem talált tárgy, bár ott volt mellette) – jegyezte meg mosolyogva, majd hozzátette, a talált tárgyakat általában – leltárba vétele után – legalább két évig megőrizik egy erre a célra rendszeresített helyiségben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.