Száz éve indult végzetes útjára a Titanic

Visszafogott megemlékezést tartottak kedden a dél-angliai Southampton kikötőjében, ahonnan kereken száz évvel ezelőtt indult el végzetes útjára a Titanic. Annak idején a dél-angliai város szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget.

A képre kattintva galéria nyílik!

A maga idejében a legnagyobb és legfényűzőbb utasszállító gőzhajó mindössze négy nappal az indulás után, április 14-én éjfél előtt húsz perccel egy jéghegynek ütközött. Újabb két és fél óra múlva, azaz már április 15-én hajnalban megtörtént az elképzelhetetlen: a kettétört óceánjáró elsüllyedt, mintegy ezerötszáz utas és személyzet halálát okozva a dermesztően hideg tengerben. Hétszáz embert sikerült csak kimenteni, miután a szükségesnél jóval kevesebb mentőcsónak állt rendelkezésre.

A kihajózás centenáriumát a 44-es számú horgonyzóhelynél rendezték meg az áldozatok leszármazottai. Az eseményen egyperces csenddel emlékeztek meg a halottakról. A beszámolók szerint az elhunytak családtagjai virágokat dobáltak a dokk széléhez, az ünnepség végén pedig egy zenekar előadta a Nearer My God To Thee című egyházi éneket, amelyet a Titanic híresen a legvégsőkig kitartó muzsikusai játszottak a hajó elsüllyedésekor. Southamptonból származott egyébként a halálos áldozatok több mint a harmada, 549 személy.

Vasárnap óta van úton a Titanic nyomvonalát felidéző MS Balmoral tengerjáró hajó, fedélzetén ugyancsak családtagokkal, hozzátartozókkal. A viharos időjárás miatt később indult útjára a hajó, amelynek utasai egy része korhű jelmezt viselt. A több mint 1300 utas, akik fejenként akár 8000 fontot is kiadtak a nagystílű, New Yorkba tartó túrára, április 15-én a jéghegy közelében idézik fel a világ alighanem leghíresebb tengerészeti katasztrófáját. A nosztalgia-hajózás során a Balmoral fedélzetén az étkészletek, evőeszközök, de maguk a felszolgált ételek és a zene is a száz évvel ezelőtti hangulatot elevenítik fel, a drámai eseményeket pedig ismeretterjesztő előadások foglalják össze. A Titanic-visszaemlékezés már szinte iparággá vált, részeként közel százmillió fontért Belfastban elkészült az óceánjáró történetét feldolgozó tájékoztató-szórakoztató központ, most pedig James Cameron 1997-ben bemutatott Titanic című filmjének háromdimenziós változatát forgalmazzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.