„Szandika, te hülye picsa, bazdmeg, miért estél ki a játékból, Oli vagyok...” Stílszerűbben aligha lehetett volna zárni e hetet, mint ahogyan Olivér kiesett Való Világ-játékos, egyben szabadnapos műsorvezető jelentkezett be a Cool Tv élő adásában, kommentálandó a szombat este történteket. Hogy akadt-e körülötte néhány szintén nem józan ember, az aligha kétséges, viszont mindegy is, mert a lényeg az: durvul a villalét. Mondhatni: kurvára durvul.

Immár pszichológusok nyilatkoznak félelmet kompenzálandó (elfojtott, rejtett) agresszivitásról, annak lehetséges hatásairól, miközben napi háromszor tűnik fel a heti topbejátszás, amint Béci, Szandika legyőzője, Alekosz fejébe mászva mond oly míves monológot – kedvest s szépet neki –, hogy az ember azt is gondolhatná: mindjárt lenyúl a torkán és kihúzza a máját. De nem, persze, mert ez csak „játék”; Béci a szombati Párbaj előtt kvázi elnézést is kért Alekosztól, mondván, kijött belőle az elfojtott állat, ám kint majd jól megmutatja neki a teljes Duna-kanyart... Hát, hogyne, láttunk mi már ilyet: nemrég még háromkilós jégcsákányt állítottam a halántékodba, különben tök jó fej vagy, akár barátok is lehetnénk.

Hanem: a konklúzió. Most megint „Rácz gyerekezik” (Bécizik) az összes, magát valamire tartó VV-fan és -fórumozó, s nem csupán abból az alapállásból, hogy ekkora übersuttyó nincs a Földön, hanem abból is, hogy lám, vajon miért/honnan érkezett megint „annyi” szavazat a fiúra. Olivért is kiejtette, most meg a plasztikmellét nyalogató Szandikát hagyta kint...

Na de hát nem ez volt a normális? Ki nézné a jövő héten a Való Világot, ha most Béci kiment volna, a legföljebb jóízű alvásokban parádézó Szandika pedig visszatér? Ugye. Így meg a jövő hétre is megvan a muníció: Béci még közelebbről néz majd bele Alekosz fejébe, aki csak nevet rajta, legalábbis a fél ország nevében nem illeszti bele mutató- és középső ujját riválisa orrlyukába, mert akkor agresszivitás miatt valóban kizárják. A feszültség viszont tapintható lesz, újabb és újabb pszichológusok szólalnak majd meg, persze, a családtagok mellett, akik ismét elmondják, hogy ez a Béci milyen aranyos kis figura, mindössze a bezártság hozza ki belőle azt, amit.

Amiben nyilván van is valami, a negyvenévesen villába költözött, izraeli (tényleg) iskolán kiképzett Laci a héten majdnem Anikónak ment neki, azon fölhúzva magát, hogy őt ne szarozzák le holmi sms-ezők, amikor sokak életét mentette meg, s mondatai közben hatástalanította az ülőgarnitúra könyöklőjénél kikandikáló cérnaszálat. Bele sem merünk gondolni, mi van akkor, ha más akad a keze ügyébe, habár tekintete alapján – bekattanás előtti határeset-állapotok tükröződnek onnan – még ilyesmi is bekövetkezhet: kendő homlokra, festék arcra, aztán pamlagon átbucskázva gyors rávetődés Évára, aki elrablása után túsz lesz a nyugiszobában.

Ne tagadják: várják. Zsuzska Olivérre kifuttatott narancs- és palackdobálása semmi ahhoz képest, hogy például az oroszoknál úgy verik egymást agyba-főbe mindenféle valóságshow apropóján, hogy némely jelenetet látva az ember azon tűnődhetett: az elkent illetőnek van-e még pulzusa. S milyen jó lehetne eladni: Laci már éppen feldarabolni készült Évát, amikor csöngetett a villanővér.

Úgyhogy csak nyugi, lesz itt még csavar; durvuló Béci–Alekosz-csörte mindenképpen.

Jóllehet erre egyébként – hogy mi is stílszerűek legyünk – a fasz kíváncsi.