Szándékos morfiumtúladagolás az Uzsokiban?

A Népszabadság információja szerint legalább egy tucat végstádiumban lévő rákbeteg életét rövidítették meg az Uzsoki Kórházban az elmúlt években morfiumtúladagolással. Miként arról kedden a Magyar Hírlap beszámolt, a múlt szombaton házkutatást tartottak a BRFK nyomozói a kórházban. Úgy tudni, ügyész jelenlétében a nyomozók számos dokumentumot lefoglaltak, orvosokat, nővéreket hallgattak ki.

Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője lapunknak azt mondta: a rendőrség emberölés gyanújával ismeretlen tettesek ellen nyomoz bizonyos gyanús halálesetekkel összefüggésben.

A szóvivő nem közölte, hány gyanús halálesetet vizsgálnak, lapunk más forrásból úgy értesült, hogy körülbelül egy tucatnyiról lehet szó. Eszerint a kórházban az elmúlt években legalább egy tucat végstádiumban lévő ember életét rövidítették le hetekkel, hónapokkal oly módon, hogy a fájdalmuk elviseléséhez szükségesnél lényegesen nagyobb adag morfiumot adtak be nekik, amitől pár nap alatt elhunytak.

A kép csak illusztráció!
Kurucz Árpád 2008.10.07. Digitális Eger, Markoth Ferenc kórház egészségügyi dolgozók sztrájkolnak, kórházvédők sztrájkja Liga szakszervezetek - vasúti dolgozók szolidáris munkabeszüntetése, Fenntartó megyei önkormányzat át akarja játszani a kórházat a Hospinvest Zrt-nek, azt akarják elérni, hogy az önkormányzat mondja fel a működtetésre megkötött szerződést, nemzeti vagyon kiárusítása ellen tiltakoznak, tiltakozások, sztrájk,

A rendőrséget állítólag "belülről" tájékoztatta valaki, akinek "elege lett az ottani gyakorlatból". A nyomozók lefoglalták a gyanús halálesetekkel összefüggő dokumentációkat, s vizsgálják a kórházi morfiumkészlet változását is. Nyilvánvaló, hogy a túladagolásokhoz használt többletmorfium forrását keresik.

A BRFK szakértők bevonásával vizsgálja, hogy a túladagolásos esetek közül melyekben okozhatta a túladagolás mértéke a beteg halálát. Csak ez után kezdik majd meg a kórházi személyzet érintett tagjainak gyanúsítotti kihallgatását. Rendőrségi forrásaink a nyomozás eddigi adatai alapján valószínűtlennek tartják, hogy egy magányos elkövető, egy újabb Fekete Angyal  követte volna el a tucatnyi gyilkosságot; már a szakértői vizsgálatok is megerősítik azt, hogy gyilkosságok történtek.

A rendőrség hivatalosan egyelőre nem hoz nyilvánosságra részleteket; mint egy névtelenséget kérő forrásunk fogalmazott: személyi bizonyítékokkal (értsd: tanúkkal) jól állunk, most már csak az a kérdés, hogy a tanúk vallomását milyen mértékben és hány esetben támasztják alá a szakértők.

A Magyar Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, szakmai berkekben fél éve beszélik, hogy vannak fővárosi kórházak, amelyekben rendszeresen alkalmazzák a fenti gyakorlatot, és erről orvoskörökben nagy felzúdulást keltő cikk is megjelent egy szaklapban, Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.