Szamurájkarddal támadtak, emberölés kísérlete a vád

Emberölés kísérlete miatt javasol vádemelést a rendőrség két ózdi férfi ellen, akik tavaly nyáron három embert támadtak meg szamurájkarddal és viperával egy helyi szórakozóhely előtt. A 35 és 46 éves gyanúsítottat februárban csukták le, addig bujkáltak. Előbbit négyszer, utóbbi már nyolcszor volt büntetve.

Emberölés kísérlete miatt vádemelést javasol a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság két ózdi férfival szemben, akik karddal és úgynevezett viperával támadtak meg három férfit még tavaly nyáron - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője emlékeztetett arra, hogy a bűncselekmény még tavaly, július elején történt, amikor egy ózdi szórakozóhely előtt megtámadtak három helyi férfit. A támadók úgynevezett viperával, és szamuráj karddal bántalmazták a sértetteket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a nyomozás lezárásaként egy 35 éves férfival szemben emberölés bűntett kísérlete és maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt, míg egy 46 éves férfi ellen emberölés bűntett kísérletének, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek - tette hozzá.

Dobi Tamás kifejtette: a maradandó sérülések fokára jellemző volt, hogy a sértettek egyikének majdnem levágták a csuklóját, másikuknak fejére és testére mért kardcsapás okozott sérüléseket, a harmadik férfi pedig súlyos és maradandó szemsérüléseket szenvedett el a bántalmazás következtében - részletezte. Hozzátette: a szakértői vizsgálatok megállapították, az egyik fejtájékra mért csapástól akár halálos sérülés is létrejöhetett volna.

Mint mondta, a nyomozás során bizonyítékok támasztották alá, hogy a bűncselekményt a 35 éves és a 46 éves ózdi férfi követhette el, akiket a hatóság ez év februárjában vett bűnügyi őrizetbe. A gyanúsítottak ugyanis addig bujkáltak. Később a bíróság helyt adott előzetes letartóztatásuk elrendelésére. A gyanúsítottak közül egyébként a 35 éves férfi négy, míg társa - a 46 éves férfi - nyolc alkalommal volt eddig büntetve különféle bűncselekmények elkövetése miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.