Számlagyár miatt voltak olcsóbbak az ürülékkel szennyezett áruk

A gyanú szerint 430 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az a pécsi székhelyű, nyolc megyében 44 boltot üzemeltető cég, ami ellen a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli igazgatósága indított nyomozást.

Az adóhatóság szóvivője, Kuperczkó Adrienn elmondta, hogy a cég a külföldről behozott tisztítószereket, édességeket és kávékat azért tudta 25-30 százalékkal olcsóbban kínálni, mert nem fizette meg utánuk a fogyasztási adót. Az ÁFA-fizetési kötelezettséget oly módon játszották ki, hogy a vásárlás és az eladás között az árukat „átfuttatták” egy tényleges tevékenységet nem végző, számlagyárként működő cégen, amely hamisan igazolta, hogy az adót már lerótta.

A kereskedelmi lánc 75 bázisán 130 adónyomozó tartott házkutatást, és lefoglaltak 64 millió forintot, 19 ezer eurót, valamint 23 gépjárművet, emellett a cég és tulajdonosainak hét bankszámláját és 34 ingatlanját zárolták. Mindezek alapján úgy tűnik, a lefoglalt értékek fedezik a csalással okozott kárt. Az ügynek 17 gyanúsítottja van, a vállalkozást irányító 44 éves, pécsi férfit letartóztatták.

A cég raktárának átkutatása során lejárt szavatosságú szaloncukrokat, átcímkézett bonbonokat és állati ürülékkel szennyezett termékeket is találtak. A higiéniai szabályok megsértése miatt az illetékes szakhatóságok folytatnak vizsgálatot, tudtuk meg a NAV sajtóreferensétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.