Szalmonella fertőzött a győri kórházban - már gyógyulófélben az orvosok

Gyógyulnak azok az orvosok és ápolók, akik szalmonellafertőzést kaptak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban - közölte Pék József, az ÁNTSZ kistérségi tiszti főorvosa az MTI érdeklődésére szerdán.

A szakember elmondta: a fekvőbeteg-ellátó intézmény huszonöt dolgozója betegedett meg a múlt héten, többen közülük kórházba is kerültek. Először azt gondolták, hogy influenzafertőzésük van, mivel magas láz kísérte a rosszullétet, a láz azonban hasmenéssel járt, így vetődött fel, hogy szalmonellafertőzésről lehet szó. A szalmonellafertőzést a humán vizsgálatok igazolták, a Budapesten most zajló ételvizsgálatok pedig azt kutatják, mi okozta a fertőzést.

A fertőzöttek közül huszonnégyen a kórház éttermében pozsonyi kockát ettek, amely felvert tojáshabot is tartalmaz, márpedig a szalmonella baromfihoz és tojáshoz köthető - mondta a főorvos. A kórházban fekvő betegek más ételt kapnak, így ők nem fertőződtek meg - tette hozzá Pék József.

A kórház közleményt juttatott el az MTI-hez, eszerint az érintett dolgozók közül már senkit nem ápolnak kórházban, a panasz- és tünetmentes munkatársak már munkába is álltak. A kórház vezetésének javaslatára az étkeztetést végző cég kártalanítást ajánl fel a megbetegedett dolgozóknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.