Szaftos dolgokat állít Bill Clintonról egy új könyv

Már hetekkel a megjelenése előtt szenzációként tárgyalják egyes lapok a Clinton-házapár magánéltetét tárgyaló új könyv állításait, többek között azt, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök olyan rosszéletű volt, hogy a felesége, Hillary HIV-tesztet végeztetett nála, s mindketten fellélegeztek, amikor az eredmény negatív lett. A Clinton házaspár képviselője abszurdnak nevezte az állításokat.
Darwin Porter és Danforth Price Bill & Hillary: So This Is That Thing Called Love (Bill és Hillary: szóval ez az a dolog, amit szerelemnek hívnak) című könyve december 21-én jelenik meg, de az amerikai lapok máris szemezgetik belőle a legpikánsabbnak tartott részeket, így azt is, hogy Hillary aggodalmaskodott, mert tudomása szerint Bill nem kedveli a biztonságos szexet.

A Clinton-házaspár politikai karrierjét és magánéletét tárgyaló könyv egyik állítása szerint Bill Clinton beleszeretett Jacqueline Kennedy Onassisbe, John F. Kennedy néhai elnök özvegyébe is. A könyv szerzői azt állítják, hogy Clinton megpróbálta meghódítani Jackie-t, amikor az özvegy New York-i lakásában vendégeskedett.

Jackie Kennedy erről állítólag a barátnőjének, Katharine Grahamnak mesélt, aki nemcsak a washingtoni társasági élet egyik nagyasszonya, hanem a nagy tekintélyű The Washington Post kiadója és tulajdonosa is volt.

Graham elmesélte Truman Capote-nek, aki nem tartotta magában az információt. Ő idézte az özvegyet, aki így fogalmazott: "Nagyon hízelgő volt, hogy ennyire tetszettem Billnek, de hát ő éppen olyan volt, mint Jack (Kennedy), aki nem volt hajlandó nemleges választ elfogadni. Attól a naptól kezdve nem szerettem egyedül maradni vele".

A Clinton-házaspár egyik képviselője csak ennyit reagált a könyvre: "lehetne azt idézni tőlem, hogy kacagtam ennyi abszurditás hallatán?".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.