Svédországban épít házat Hugh Grant

Az angol romantikus filmek sztárja svéd televíziós producer barátnője miatt már így is sok időt tölt az országban, azt pedig továbbra sem tervezi, hogy egész évben Svédországban lakjon.

Hugh Grant megerősítette a svéd lapértesüléseket, miszerint házat épít Torekovban, Nyugat-Svédországban, írja a Sydsvenskan. azt azonban tagadta, hogy az egész évet az országban töltené ezen túl - írta a Local.

"Egy héttel ezelőtt jártam Svédországban és még életemben nem fáztam ennyire" - panaszkodott a kilencvenes évek romantikus vígjátékainak állandó férfi főszereplője. Grant jelenleg Anna Eberstein svéd tévés producerrel jár, akivel két gyerekük van. Tavaly vásárolt egy házat Torekovban a tengerparton. Az épületet lebontják és egy újat húznak majd a helyére.

Grantet az új filmje, a Florence Foster Jenkins kapcsán faggatták, amiben Meryl Streep férjét alakítja. A TT svéd hírügynökség megkérdezte, hogy a telet is Svédországban tölti-e. "Nem, épp elég a nyarat Svédországban tölteni" - válaszolta Grant. "Igaz, hogy csak júliusban van meleg?"

"Az elmúlt években többször is járt itt. Nem olyan nagy dolog, hogy most vesz egy házat" - vélekedik az egyik helyi lakos, az 58 éve Anette Bohlin. A jólértesült torekovi azt is elárulta, hogy Grant tavaly nyáron minden reggel fahéjas zsemlét vásárolt a helyi kávézóban.

Torekov kedvelt üdülőhely a híres emberek körében. Ez a város ad otthont minden évben a Svéd nyílt tenisztornának is. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.