Svájcba utazott meghalni az eutanáziát követelő férfi

A brit Bob Cole meghalni ment Svájcba. Mellhártyarákja van és állandó fájdalmai. Úgy érzi, ez már nem élet, így ma délután végleg elalszik, otthonától távol.

„Méltósággal kéne meghalnom a saját országomban, a saját ágyamban. Meg kell változtatni a törvényt. De hogyan lehetséges ez? Az embereknek állást kell foglalniuk. Épp ezt teszem a mai napon” - idézi a Guardian Bob Cole-t.

A brit férfi egy zürichi klinikán a kegyes halált választja. 18 hónappal ezelőtt felesége, Ann Hall ugyanitt halt meg, ő is az eutanáziát választotta a szenvedés helyett. Cole pedig épp hogy kezdte összeszedni magát, épp hogy elfogadta és feldolgozta neje elvesztését, amikor közölték vele, hogy beteg. 

A 68 éves brit férfinak rosszindulatú daganata, mezoteliómája van. Az észak-nyugat angliai Chesterből származó Cole-nak 12 ezer fontjába került a svájci út. A korábban asztalosként dolgozó férfi szörnyű fájdalmaktól szenved. „Ez így nem élet!” - mondta.

Azt szeretné, ha Nagy-Britanniában megváltoztatnák az eutanáziával kapcsolatos törvényt, és elfogadnák, hogy a britek változásra vágynak. Úgy véli, ha nem így tesznek, előbb-utóbb úgyis rájuk kényszerítik majd, mert „a köz akarata mindent elsöpör”.

Halálturizmus Svájcban

Évről évre egyre többen utaznak Svájcba meghalni, 2008 és 2012 között 611-en utaztak ilyen céllal, a legtöbben Németországból és Angliából - írja a Wahington Post a Journal of Medical Etichs nevű szakfolyóirat kutatására hivatkozva.

A külföldiek közel fele valamilyen idegrendszeri betegséggel, sokan pedig rákkal küzdenek, de olyanok is vannak, akiknek állapota még kielégítő, s nem szeretnék megvárni, míg a végső stádiumba jutnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.