Súlyos fegyházbüntetésre ítélték a cellatársukat agyonverő férfiakat

Különös visszaesőként elkövetett emberölés miatt nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a váci börtöngyilkosság elsőrendű vádlottját, Makula Györgyöt szerdán a Budapest Környéki Törvényszék, míg a másodrendű vádlottnak, Raffael Lajosnak 20 évet kell fegyházban töltenie.

Az ítélet szerint Makula 30 év után bocsátható feltételesen szabadlábra, Raffael viszont nem részesülhet ebben a kedvezményben. Az ügyész súlyosbításért, a két védő, illetve az elsőrendű vádlott enyhítésért fellebbezett.

A "rekord gyorsasággal" lezajlott (június 6-án kezdődött) per vádirata szerint a 25 éves, illetve 27 éves, jelenleg is büntetésüket töltő férfiak másfél évvel ezelőtt a Váci Fegyház és Börtönben agyonverték cellatársukat, majd öngyilkosságot kíséreltek meg.

A gyilkosság előzménye, hogy az egymással egy korábbi késelés miatt rossz viszonyban lévő vádlottak közül Makula 2010 decemberében ugyanabba a cellába került, ahol Raffael és a későbbi sértett, a 63 éves Sz. László töltötte büntetését.

Szilveszterkor a két vádlott többször is kábító hatású gyógyszert vett be, majd mindketten provokálták zárkatársukat, mondván: az pedofil, ezért megérdemli, hogy megbüntessék. Az elsőrendű vádlott visszatérően heccelte a másodrendű vádlottat, arra biztatva őt, hogy egy széklábbal üsse meg a sértegetések elől mindvégig kitérő Sz. Lászlót. Raffael Lajos több, nagy erejű ütést mért a férfi fejére, és az a helyszínen belehalt agysérüléseibe.

A vádlottak ezután a börtönben rendszeresített borotvával öngyilkosságot kíséreltek meg. Életüket a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.