Súlyos tűfóbiája miatt részesülhetett transzplantációban egy cukorbeteg nő

Egy brit nő az első ember a világon, aki súlyos tűfóbiája miatt esett át hasnyálmirigy-átültetésen. 

Sue York egyes típusú cukorbetegségben szenvedett hétéves kora óta, ami miatt mindennap intravénásan adta be magának az inzulint. Az ötvenöt éves asszony minden egyes alkalommal hányt, amikor tű ért a testéhez.

Tűfóbiája 2012-ben érte el a kritikus pontot, amikor Nagy-Britanniában új szabályt vezettek be, mely előírta, hogy a diabéteszeseknek többször meg kell mérniük a vércukorszintjüket a nap folyamán, például akkor is, ha volán mögé ülnek.

- Túl sok tű volt - mesélte York, aki végül úgy döntött, feladja a vezetést. Állapota miatt azonban nehezen bírta a gyaloglást, ezért félő volt, hogy ágyhoz kötött lesz élete végéig.

BBC szerint az asszonyt megpróbálták kigyógyítani a fóbiájából, de miután ez nem sikerült, hasnyálmirigy-transzplantációra utalták. York két évvel ezelőtt került várólistára, de többször került az egészségügyi bizottság elé, akik megkérdőjelezték a nő jogosultságát az átültetésre.

York végül nemrégiben áteshetett a műtéten. Újra gond nélkül tud sétálni, és a látása is sokat javult.

- Nem tudom, ki a donor, de köszönöm neki és családtagjainak - mondta az asszony, aki most tele van energiával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.