Gerincsérült utasait is cserbenhagyta a sofőr

Negyven ember sérült meg kedd hajnalban a dél-szerbiai Leskovac közelében, amikor egy illegális migránsokkal teli busz eddig ismeretlen okokból lesodródott az útról – közölte a szerbiai belügyminisztérium.
A tárca közleménye szerint a jármű sofőrje elmenekült a baleset helyszínéről. A sérülteket a leskovaci kórházba szállították.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) információi szerint a balesetben öten életveszélyes fej- és gerincsérüléseket szenvedtek, húszan pedig súlyosan megsérültek.

Az illegális bevándorlók Szíriából, Bangladesből és Nigériából érkeztek, és a feltételezések szerint Magyarország, illetve az Európai Unió országai felé tartottak – számolt be az RTS.

A háború sújtotta közel-keleti és afrikai országokból az utóbbi években több ezer ember menekült el, legtöbbjük Nyugat-Európába indult. A Törökországból és Görögországból Macedónián és Szerbián át Magyarországig, illetve az Európai Unióig vezető balkáni útvonalon jól kiépült embercsempész-hálózatok működnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.