Strasbourghoz fordulnak a katalán nudisták

Az Európai Emberi Jogi Bíróság elé viszi ügyét a katalán naturisták klubja, miután egy tengerparti városban betiltották a meztelen fürdőzést. A spanyol bíróság szerint a nudizmus nem alapvető jog.

A mostani ügy még 2009-ben kezdődött, amikor a Barcelonától 80 kilométerre fekvő Castell-Platja d'Aro városában úgy döntöttek, betiltják a nudizmust a strandokon. A tilosban meztelenkedőket innentől kezdve 300 eurós pénzbírsággal sújtották.

Antoni Botellé városi tanácsnok elmondta, hogy a szabályozás a családok védelmében született, akik gyakran járnak strandra nyáron. A helyi nudisták azonban úgy látják, a tilalommal korlátozzák szabadságjogaikat.

„Zavar bennünket, hogy antiszociálisnak írják le tevékenységünket. Semmi sem áll távolabb a valóságtól" – mondta a katalán naturista klub elnöke, aki hozzátette, hogy a nudisták egyáltalán nem furcsa emberek, ugyanúgy van családjuk, csak éppen szeretnek meztelenül strandolni.

A csoport bírósághoz fordul, mert szerintük a tilalom sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. A naturisták azt mondják, a nudizmus egyben egy filozófia is, és most ennek gyakorlásában korlátozza őket az önkormányzat.

A spanyol legfelsőbb bíróság kedden azonban úgy döntött, elutasítják a nudisták kérelmét. A testület azzal érvelt döntése mellett, hogy a meztelenkedés nem számít alapvető jognak.

A katalán Naturista Klub fellebbez a döntés ellen, és az Európai Emberi Jogi Bíróságtól várja, hogy igazat adjon a nudistáknak. A csoport korábban mindennel próbálkozott az önkormányzatnál. Kérték egy külön nudista strand kijelölését, de a felkínált partszakasz nehezen megközelíthető volt.

Guardian megjegyzi, hogy Spanyolországban körülbelül 450 nudista strand működik. Két városban, Cadizban és Vallaloidban is betilthatják hamarosan a nudista strandokat, ha a legfelső bíróság jóváhagyja a kereseteket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.