Stohlt nem vehetik vissza a Nemzetibe

Hiába hagyhatta el a börtönt Stohl András, a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól nem mentesült. Éppen ezért nem lehet közalkalmazott, így szeretett Nemzeti Színházának sem lehet társulati tagja.

Stohl András ugyan már szabadult, kollégáinak azonban még várniuk kell arra, hogy a színész újra közéjük tartozhasson. A Nemzeti Színház vezetője, Alföldi Róbert ugyanis egyelőre nem fogadhatja vissza a teátrum társulatába Stohlt, mivel ehhez közalkalmazotti státusz kellene, amihez erkölcsi bizonyítványra van szükség.

Stohl András a börtön kapujában
Budapest, 2012. március 5. Stohl András - feltételesen szabadulva jogerős büntetéséből - elhagyja a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületét. A színész-műsorvezető 2011. október 5-én kezdte meg tíz hónapos börtönbüntetését. Stohl András 2010. május 8-án közúti balesetet okozott, amelyben négyen megsérültek, egyikük súlyosan. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, ezért a rendőrök, még aznap, otthonából előállították, és vérében később alkoholt, vizeletében tiltott pszichotróp anyagot is kimutattak. MTI Fotó: Kovács Tamás

– Közalkalmazotti jogviszony létesítésekor a büntetlen előélet igazolására a tiszta erkölcsi bizonyítvány alkalmas. Abban az esetben, ha valaki korábban büntetve volt, a tiszta erkölcsi bizonyítvány feltétele, hogy a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mentesüljön – mondta a Bors kérdésére dr. Sebesi Csaba munkajogi szakértő.

– Stohl Andrást öt hónap után feltételes szabadlábra helyezték ugyan, de jelen pillanatban büntetett előéletűnek számít. Ez alól háromféleképpen mentesülhet. A törvényi mentesülés esetében miután kitöltötte az ítéletben szereplő tíz hónapot, az azt követő három év után ez automatikusan bekövetkezik. Bírósági úton, szintén a tíz hónap kitöltése után, kérelemre mentesülhet. A kegyelmi mentesülés esetében pedig a köztársasági elnökhöz fordulhat, aki ezt még akkor is engedélyezheti, hogyha a törvény szerint nem volna helye – árulta el dr. Gerencsér András, büntetőügyekben nagy tapasztalattal rendelkező ügyvéd.

Stohl természetesen vállalkozóként, megbízással vagy egyéb módon felléphet a Nemzeti Színházban, a társulatnak azonban mindaddig nem lehet tagja, míg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.