Stohlt átszállították a Kozma utcai börtönbe

Mégsem a tököli börtönben tölti le büntetését Stohl András, a színészt átszállították a Kozma utcai börtönbe.

Nem tartózkodott sokáig a Venyige utcai gyűjtőben Stohl András színész, alig néhány órával bevonulása után soron kívül, célfuvarral átszállították a Kozma utcai börtönbe, hivatalos nevén a Budapesti Fegyház és Börtön épületébe - írja a Bors. A lap szerint a szokásos transzfer ugyan csak hétfőn esedékes, de most nem várták meg ezt az időpontot, mert meg akarták kímélni a színészt attól, hogy a rabomobilban olyanokkal utazzon együtt, akik beleköthetnek.

A cikk szerint Stohl András a tegnap délutánt már a Kozma utcai börtönben töltötte. Emlékeztetnek, hogy tavaly a Hírszerző tudósított az ottani állapotokról. A beszámoló szerint néhány négyzetméteres, háromszemélyes zárkák, vaságyak, vasszekrények, vasajtók, kopott rácsok, szakadt függönyökkel elválasztott, piszkos WC-csészék jellemzik az intézményt.

Stohl Andrást tíz hónapos börtönbüntetésre ítélték, mert ittasan balesetet okozott. Ebből legalább öt hónapot kell bent töltenie, jó magaviselet esetén a büntetés felét elengedhetik.

Stohl András érkezik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet épületéhez
Stohl András érkezik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet épületéhez. A színész megkezdte tíz hónapos börtönbüntetését. Stohlt később szállítják át arra a helyre, ahol büntetését tölti majd; sajtóhírek szerint ez a tököli börtön lesz. A színész legkorábban - jó magaviselet esetén - öt hónap múlva szabadulhat. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.