Stohl tisztára sikálása

Megtörtén Stohl András végleges rehabilitálása, az RTL kiizzadta magából, Fábry volt hozzá a partner, Murányi András pedig megnézte.

Újabb médiatörténeti pillanatba szaladhatott bele a nagyérdemű csütörtök este, amikor is Stohl Andrást kellett rehabilitálni a kamerák előtt; persze, mindezt csak önöknek, csak most, csak stb. Megelőzően komplett osztályok hümmögtek fókusz- meg célcsoportizék fölött az RTL-székházban, hónaljnál áttizadt ingű igazgatók vakarták a homlokukat, hogy' csináljuk eztet, aztán fújtak egyet, a görbékre meg a fullriportokra bökve megírták a kérdéseket, fölépítették a válaszokat, nem utolsósorban szóltak Stohlnak, hogy ha Fábry Sándor (műsorvezető) elveszítené a vonalat, akkor a sóment azon nyomban pofozza helyre, különben beszélgethetnek a faszról, és az viszont már egyiküknek se lenne jó.

Így is történt.

Családi körös idill három gyermekkel, nélkülük nem ment volna; pipa.

Örült otthon a két kutya, Mackó és Mici is; pipa.

A sunyi kis bulvárújságírók hiába kérdezősködtek két nappal a baleset után, előadás előtt a Nemzetiben, a 250 néző egy emberként tett hitet a színművészet mint kizárólagos érték mellett; pipa.

A végén volt az a nagy, felszabadító sírás is a függöny mögött; pipa.

Kéthetente önként pisilsz drogteszten, tisztát, persze, pedig ilyen sűrűn nem is lenne kötelező; pipa.

Stohl András gyermekével a karján idézésre érkezik a dunakeszi rendőrkapitánysághoz, még májusban
Dunakeszi, 2003. április 10. Stohl András színész, műsorvezető gyermekével a karján megérkezik a dunakeszi rendőrkapitányság épületéhez. Korábban dunakeszi rendőrkapitánya azt nyilatkozta, hogy a 2008. május 8-án Budapest és Fót között történt baleset miatt várhatóan gyanúsítottként hallgathatják ki a színészt. MTI Fotó: Baranyai Cs. István

Szolid önmarcangolás; pipa.

Mármost ennyire pompás estéjük rég lehetett kommunikációs, marketing-, PR- meg ilyesmi hallgatóknak: e parádés tíz percből mindent elsajátíthattak. Miként szép estéjük lehetett a majomfejű spin doktoroknak is, hiszen professzionális munkájuk végén, elutazásuk előtt boldogan pogózhattak egyet luxusprostikkal és heroinnal utántöltött pesti lokálokban.

A Stohl kontra (?) Fábry című blokkból csupán a beszélgetés és a show hiányzott, már ha egy beszélgetős show esetében ilyesmi egyáltalán fölróható. Az ember régen még talán utászszekercét állított volna a készülékbe, ha azt látja, hogy só helyett egy ébren alvó bácsi és egy mindig hülyeséget csináló színész-celebgyári munkás végszavaz egymásnak, de ma már csak a klasszikus lúzerek dőlnek be a tízpercenként csiholt promónak, és ők így meg is érdemlik ezt.

De, és magam is meglepődöm, hogy ezt leírom, médiafogyasztóilag még így is jól jöttünk ki a buliból: az RTL Klub legalább nem spórolt a tények ismertetésével, a drámai elemekkel. A csatorna a plasztikus ábrázolás jegyében bemutatta a Stohl által alighanem drogosan és ittasan okozott baleset képsorait, s hagyta/kérte alanyát nyílt tekintettel önkritikát gyakorolni.

„Irtózatos hiba”; „Ha már én ekkora barom voltam...”; „Tisztább lenne az életem, ha letöltendőt kapnék” – mondta egyebek között Stohl, ami becsületes összegzése a történteknek, illetve a várható fejleményeknek, még akkor is, ha a színésznek az áldiskurzus alatt olykor valóban figyelmeztetnie kellett műsorvezető pajtását: most a kétéves lányomról kell kérdezned; ott tartottunk, hogy...

Ünnepelni, naná, emiatt nem kell az RTL-t, csak hát a médiamunkás már annak is örül, ha lát végre egy tisztességesen elvégzett szarsikálást, s aközben hall néhány őszinte mondatot. Amiért ez alkalmilag akár áthallásos is lehet: nemrégiben Liptai Claudiának és a TV2-nek olyannyira nem sikerült ez, hogy sikerült összehoznia – nézők kizárásával – a világ legőszintétlenebb, legkínosabb interjúinak egyikét. A nős, s feleségével éppen gyermeket váró kollégájával mellékutcában smároló műsorvezetőnőnek az egyetlen, vezetők által okézott fél álkérdést is sikerült úgy elintéznie, hogy az égvilágon nem történt semmi, paraszt, aki másra gondol. Pedig.

Egyéb konklúzió nincs, ha csak annyi nem, hogy Stohl meg az RTL – Fábry édes kis szunyókálása mellett – most megmutatta, miként kell laboratóriumi körülmények között, de kétségkívül profin beleállni a lengőbe.

Pláne, ha már – a kimutatások szerint – Stohlnál alkalmasabb műsorvezető amúgy sincs a Való Világra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.