Megfelezték Stohl büntetését

A Blikk információi szerint a színész március 5-én szabadul, ugyanis jó magaviselete miatt 10 hónapos büntetését megfelezték.

– Ügyfelem jól bírta a bezártságot, ráadásul a múlt héten a büntetés-végrehajtási bíró kedvezményi tárgyalásán hozott határozat új erőt adott neki. Az intézetben tanúsított magatartását kifogástalannak minősítették, így jó magaviselete miatt megkapta a tíz hónap felezését. Ennek köszönhetően családja nőtagjait, az édesanyját, a kedvesét és a lányait már személyesen köszöntheti fel nőnapon – mondta a lapnak Ruttner György, Stohl András jogi képviselője.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Stohl András súlyos sérülést okozó, ittasan elkövetett közlekedési baleset miatt tíz hónapos börtönbüntetést kapott, azzal a kitétellel, hogy jó magaviselet esetén hamarabb szabadulhat.

Stohl András érkezik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet épületéhez
Stohl András érkezik a Nagy Ignác utcai Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet épületéhez. A színész megkezdte tíz hónapos börtönbüntetését. Stohlt később szállítják át arra a helyre, ahol büntetését tölti majd; sajtóhírek szerint ez a tököli börtön lesz. A színész legkorábban - jó magaviselet esetén - öt hónap múlva szabadulhat. MTI Fotó: Beliczay László

A Blikk úgy tudja, bár szerepei többségét átvették, Stohlt  szabadulása után visszavárják a Nemzeti Színházba, melynek repertoárjában most nyolc olyan darab szerepel, amelyben a színész akár szabadulása másnapján színpadra léphet.

Emellett , bár az RTL Klub szerződést bontott a műsorvezetővel, a lap megkeresésére Kolosi Péter programigazgató nem tagadta, hogy a csatorna számít Stohl Andrásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.