Spielberg kihátrált az Amerikai orvlövészből

A világhírű rendező májusban jelentette be, hogy ő rendezi Chris Kyle, az amerikai hadsereg iraki háborúban szolgáló, legtöbb embert megölő lövészének igaz történetét feldolgozó filmet, most azonban kiszállt a produkcióból.

Steven Spielberg a Lincoln után Daniel H. Wilson novellájának filmváltozatával, a Robopocalypse című sci-fivel szeretett volna foglalkozni, ám úgy alakult, hogy ezt későbbre halasztotta, és májusban rábólintott az Amerikai orvlövészre.

A film Chris Kyle, az amerikai hadsereg iraki háborúban szolgáló, legtöbb embert megölő lövészének történetét mutatja be, már a főszereplőt is kiválasztották. A katonát Bradley Cooper, a Napos oldal sztárja játssza majd, a színész pedig a film elkészítésében producerként is részt vesz.

Spielberg azonban nem tudott megegyezni a büdzséről a filmet gyártó Warner Bros.-zal, úgyhogy a filmstúdiónak új rendező után kell néznie - írja a Deadline.com.

Nem ez az első alkalom, hogy a világhírű rendező visszamond egy filmet. A Harvey című, 1944-es, a Pulitzer-díjjal is jutalmazott Mary Chase író művének nyomán készülő filmben Tom Hanks nem kívánt szerepelni, pedig Spielberg mindenképp őt szerette volna a főszerepben látni. Néhány színész még szóba jött ugyan, ám a direktor végül kiszállt a projektből.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.