Sorra mentik a vihar miatt a szörfösöket a Balatonból

Bajba jutott vitorlázókat mentenek folyamatosan szombaton a Balatonból a viharossá vált időjárás miatt, folyamatosan érkeznek a riasztások.

Tar Mihály, a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI-nek elmondta, másodfokú viharjelzés van érvényben a Balatonon, de a viharos szél sok vitorlázót és szörföst csalt a vízre, akik közül többen nem jól mérték fel képességüket és erejüket.

Vihar a Balatonnál
Balatonfenyves, 2009. július 18. A vízi mentők és a vízi rendészek több mint 20 hajóval terelték ki a Balatonból a fürdőzőket, horgászokat és hajókat. A vízi mentők valamennyi hajójukkal vízre szálltak, hogy a vizi rendészettel közösen kiürítsék a tavat. A meteorológiai előrejelzés szerint a keszthelyi öbölbe 100-120 kilométer/órás sebességgel érkezik meg a vihar. MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Délben egy szörföző osztrák fiatalt kellett kimenteni Vonyarcvashegynél, aki egy idő után nem tudott felállni vízi járművére, mert elfogyott az ereje. Nem sokkal később az ábrahámhegyi vízi mentőket riasztották egy 16 éves fiú barátai azzal, hogy szörfözni indult kimerült társuk nem tud kiúszni a nagy szélben. A fiú végül társai segítségével partot ért egy másik strandon.

Tihanynál felborult vitorlázót mentettek ki. A riasztások folyamatosan érkeznek - mondta a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.