Sorozatos lopás Bugyiban

Betöréses lopásokra szakosodott tolvajokat fogott el a rendőrség, a két férfi országszerte vitt el különböző tárgyakat lakásokból - erről az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai számoltak be szerdai sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

A két férfi, akit 21 betöréssel gyanúsítanak, beismerte a bűncselekmények elkövetését - mondta el Horváth Lajos, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Július 19-én Bugyi településen két helyszínen három alkalommal jelentek meg a tolvajok, akik motort, fűnyírót és üzemanyagot vittek el. A rendőrök rendszám alapján jutottak el az egyik gyanúsítotthoz, egy 37 éves nyársapáti férfihez, akinek az otthonában a társát is elfogták és őrizetbe vették. A férfiaknál a dabasi nyomozók házkutatást tartottak, ennek során különböző műszaki cikkeket és használati tárgyakat foglaltak le, amelyek bűncselekményekből származnak.

Mindkét gyanúsított ismert volt már a rendőrök előtt vagyon elleni bűncselekmények miatt. Jelenleg mindketten házi őrizetben vannak.

Kiderült, hogy a gyanúsítottak által ellopott tárgyak egy részét egy 47 éves ceglédi férfi vásárolta meg. Őt orgazdaság vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A nála tartott házkutatás során a nyomozók több, bűncselekményből származó tárgyat is lefoglaltak. Tarcsa Csaba, az ORFK főkapitányi biztosa arról beszélt, a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, és új eszközöket, valamint technikákat alkalmaznak. Például talajradart, bűnügyi helyszínelő minilabort használnak, amelyekkel a helyszíni szemléket a lehető legprecízebben tudják végezni.

Mindent megtesznek azért, hogy a településeken biztonságosabb legyen az élet, a többi között jelentősen növelték a közterületi jelenlétet és ezáltal az állampolgárok szubjektív biztonságérzete is nőtt.

Az állampolgárok sokat tehetnek azért, hogy megkönnyítsék a nyomozók munkáját, Tarcsa javaslata szerint érdemes leltárt készíteni az értékekről, és az ékszereket is tanácsos lefotózni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.