Sorozatgyilkos mészárolhatott a 4-es főút mentén

A rendőrség elképzelhetőnek tartja, hogy sorozatgyilkos végzett a 4-es főút mellett több prostituálttal, de az sem zárható ki, hogy egymástól független tettesek követték el a gyilkosságokat.

A rendőrség felhívásban kérte a lakosság segítségét, azt gyanítják ugyanis, hogy sorozatgyilkos ölhetett meg a 4-es főút mentén több prostituáltat.

Az első eset 2007 augusztus végén, szeptember elején történt: az akkor 34 éves, Püspökladányban élő V. Zoltánné a 4-es főút mentén dolgozott örömlányként, eltűnését akkor senki nem jelentette be a rendőrségnek. Végül gyermekei nevelőanyja hónapokkal később értesítette a rendőrséget, hogy nincs meg a nő. 2008-ban eltűnés miatt indult közigazgatási eljárás, aztán 2011-ben megtalálták és azonosították a nő földi maradványait.

A másik három bűntény 2010-ben történt szintén a 4-es főút mentén, kettő Karcag, egy pedig Téglás térségében. Ty. Angéla még 18 éves sem volt, amikor eltűnt. A lány barátja még látta, hogy beül egy piros vagy bordó gépkocsiba, amely Debrecen felé elhajt. Andrea hollétéről azóta senki nem tud, a rendőrség eltűnt személyként kezeli.

A szintén prostituáltként dolgozó 24 éves L. Erzsébet holttestét egy út menti vizesárokban találták meg, a fiatal nő gyilkosság áldozata lett, akárcsak a 24 éves P. Piroska.

„Két éve vettük át a nyomozást. Vizsgáljuk, az egyes esetek között van-e összefüggés, a gyilkosságokat vagy egy részüket elkövethette-e ugyanaz a személy. Az időmúlás nehezíti a nyomozást, nagyon nehéz értékelhető adatokat felkutatni, a helyszínek, mivel külterületekről van szó, nyomszegények voltak. Egyelőre nincs konkrét gyanúsítottunk, de együtt kezeljük a négy ügyet” – mondta el a Zsaru magazinnak Petőfi Attila vezérőrnagy.

A rendőrség profilt készített a tettesről vagy tettesekről. Az illető valószínűleg karcagi vagy környékbeli kötődésű, feltehető, hogy 2010-ben volt munkahelye. Van vezetői engedélye, rendszeresen használ gépjárművet, 2010-ben bordó színű autója volt, vagy a munkája, ismerősei révén ilyen autóhoz hozzáférhetett. Otthonosan mozog a prostituáltak körében, feltehetően időnként igénybe veszi a szolgáltatásaikat. Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket mélységesen megveti, gyűlöli. Erős féltékenység jellemző rá, a múltjában előfordulhatott zaklatás. Valószínűleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért. A rendőrségnek a sorozatgyilkosságok befejeződésére is van magyarázata, a tettes életében bekövetkezhetett valamilyen jelentős változás: elképzelhető, hogy meghalt, balesetet szenvedett, súlyos betegséget kapott, esetleg börtönbe vonult vagy elköltözött.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bruttó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki L. Erzsébet gyilkosának vagy gyilkosainak kézre kerítésére. 

A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik a bűncselekményekről, azok áldozatairól, környezetükről vagy a lehetséges tettesekről bármit tudnak, hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számot, illetve munkaidőben a Telefontanú 06-80-555-111-es számát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.