Sophia Vergarát lefagyasztott embriói miatt perli volt vőlegénye

Megszülethet-e a színésznő gyereke, ha az apa megnyeri a pert?

Nick Loeb üzletember, Vergara korábbi vőlegénye a The New York Times véleményrovatában publikált írásában számol be arról, hogy pert indított a be nem ültetett, azóta is lefagyasztva tárolt embriók felhasználásáért.

Loeb és a Modern család színésznője 2012-2014 között voltak jegyesek. A gyerekvállalás is szóba került köztük, azonban a párnak nem sikerült természetes úton teherbe esnie, így a mesterséges megtermékenyítés, a lombikbébi program mellett döntöttek. Két vetélés után 2013-ban még két petesejtet termékenyítettek meg és fagyasztottak le a beültetésig. Vergara azonban 2014-ben felbontotta az eljegyzést és azóta Joe Manganiello színésszel él.

A mesterséges megtermékenyítési procedúra kezdetekor a pár aláírt egy szerződést, amiben a felvetődő jogi kérdéseket rendezték. Az ilyenkor megszokott egyezség azonban nem tér ki arra, hogy mi történik a lefagyasztott embriókkal, ha a szülők időközben szakítanak.

A cikkben Loeb az apa és az anya jelen esetben teljesen egyenlő jogaira hivatkozik, majd hosszan ecseteli az ideális családról szőtt álmait és erős elhivatottságát, hogy szülő lehessen. Elképzelése szerint a gyerekek megszületése után megosztott felügyeletet gyakorolnának a biológiai szülők, de Vergara le is mondhatna erről.

"Az embriókat azért hozzuk létre, hogy éljenek, nem kéne, hogy élőként definiáljuk őket és ne vagyontárgyként? Nagyobb súllyal esik a latba az egyik szülő akarata, aki el akarja kerülni, hogy biológiailag szülő legyen (mentesülve minden jogi következmény alól), mint a másik szülő vallásos hite az élet szentségében és a vágya, hogy szülő lehessen? A nőknek lehetőségük van, hogy megtartsák a gyereket, akár az apa tiltakozása ellenére is. Nem kellene, hogy egy férfi számára is nyitva álljon ez a lehetőség, aki szintén hajlandó minden szülői felelősséget vállalni? Ez nem olyan kérdés, mint az abortusz. Semmi köze a saját test feletti rendelkezési joghoz, csak a szülő azon jogához, hogy a gyereke - legyen az akár meg nem született - életét védje."

A színésznő, akinek már van egy fia az első, 18 évesen kötött házasságából, ügyvédje útján azt nyilatkozta, hogy meghatározatlan ideig lefagyasztott állapotban kívánja tartani a megtermékenyített magzatokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.