Sokkoló zsákmány: emberi fejet fogott egy horgász a Rinya-patakban

Horgászás közben emberi koponya akadt a horgára egy férfinak a Rinya-patak Babócsa melletti szakaszán - közölte a rendőrség szerdán

A babócsai horgász kedd este, amikor a horgokat húzta ki a vízből, érezte, hogy az egyiken van valami. Amikor sikerült kihúznia a horgot, látta, hogy egy emberi koponyába akadt bele, amelyet ijedtében visszadobott a vízbe, majd úgy döntött, hogy hazamegy - tudatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.  Karsay Kornél közlése szerint a férfi minderről szerda délelőtt tett bejelentést a rendőrségen.

A sajtóreferens arról számolt be, hogy a patak érintett szakaszát jelenleg a Kötél Egyesület búvárai kutatják át.

A sonline.hu szerdai híradása szerint az egész falu erről az esetről beszél. Az emberek azonnal összefüggésbe hozták egy három-négy évvel ezelőtti eltűnéssel. Egy helybeli asszony tűnt el akkortájt, s bár úgy tudjuk, hogy azóta halottnak is nyilvánították, a holtteste máig nem került elő - olvasható a megyei lap weboldalán. A fiatalember édesanyja a hírportálnak az mondta: fia sokkot kapott, még szerdán sem volt teljesen magánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.