Sokkoló tragédia történt Somogyszilban

Tragikus körülmények közt meghalt egy két és fél éves kisgyerek Somogyszilban. A község lakóit rendkívül felizgatta az eset, pletykák kaptak szárnyra, a rendőrök pedig késő estig dolgoztak, hogy kiderítsék, mi történt valójában.

A környéken azonnal az a hír terjedt el, hogy a kisfiú több hónapja eltűnt, ezt azonban cáfolta Sámoly Ferenc, Somogyszil polgármestere. Amikor visszanézték, a közterületi kamerák felvételén látszott, hogy szerda délután 15 óra 18 perckor kóborolt el a gyermek otthonról. 

A kisfiú a szüleivel és a nagyszüleivel élt egy házban, az egyelőre nem derült ki, hogy kinek kellett volna vigyáznia a gyermekre. A Somogyi Hírlap úgy tudja, egyedül az édesanya nem tartózkodott otthon, amikor a tragédia bekövetkezett.

Mint a lap megtudta, a fiúcska egy kigurult labda miatt ment ki az utcára és a negyedik szomszédig elkóborolt.  Az utcában sok a lakatlan épület, de ez a ház nem tartozik közéjük. Az udvaron van egy fedetlen szennyvízakna, oda gurult be a labda, majd zuhant bele az azt hajszoló kisfiú.

A kicsit délután kezdték el keresni. Előbb a labdát találták meg az aknában, majd a gyermeket is, miután közmunkások kiszivattyúzták belőle a vizet. A ház lakóit annyira megviselte az udvarukon történt tragédia, hogy átmenetileg elhagyták a környéket.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága gondatlanságból elkövetett emberölés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók az elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálják a halál okát és az azzal kapcsolatos esetleges felelősséget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.