Soha ilyen korán nem virágzott a volgamenti hérics

Soha ilyen korán nem virágzott a volgamenti hérics a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A fokozott védelem alatt álló növény a szokásosnál két héttel korábban borult virágba.

A volgamenti hérics a Dél-Tiszántúl egyik legritkább és legveszélyeztetettebb növénye, kizárólag a Körös-Maros Nemzeti Park területén található. A különleges növény a kipusztulás közelébe került, ezért 1971-ben természeti oltalom alá helyezték. A védelmi munkának köszönhetően a különlegesen szép, sárga virágú tövek száma évről évre emelkedik.  

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója elmondta, a korai tavasz a madárvilágra is hat. A nemzeti park szimbólumát is jelképező túzokok a hét eleje óta folyamatosan foglalják el dürgő helyeiket Dévaványán, a túzokrezervátumban. A park féltett ritkaságainak számító foglyok is költőhelyeiket keresik. Különleges élményt nyújt a Körös-Maros Nemzeti Parkban telelő darvak többezres állománya. Az Észak-Európában költő madarak a következő hetekben csapatokban kelnek útra kedvelt telelőhelyükről, a kardoskúti és a kígyósi pusztákról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.