Soha nem tudjuk meg, mi történt valójában a Fidelitas wellness disznótorán

Nem bizonyítható a garázdaság, ezért megszüntette a rendőrség a Fidelitas wellness disznóvágásán történt verekedés miatt indított nyomozását.
Tettlegességig fajult a politikai vita február 6-ának hajnalán a füzesgyarmati Gara Hotelben, ahol a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas vezetői disznóvágással egybekötött wellness programon vettek részt. Bár az esetről a közösségi portálokon beszámoló résztvevők nyomán elsőként hírt adó 444.hu szerint maga a verekedés néhány obszcén elszólás után robbant ki, a felek rendőrségi vallomásai szerint politikai nézetkülönbségük miatt különböztek össze.

Legalábbis így indult az ügy, amelyben két feljelentés alapján kezdett vizsgálódni a rendőrség még az év elején. Aztán fordult a kocka.

Ittasak voltak valamennyien, amiatt tört ki a verekedés - állította az egyik tábor a rendőrégi jegyzőkönyvek tanúsága szerint. Azonban akik a verekedés elkezdték, és akiket emiatt május 10-én garázdaság gyanúsítottjaként hallgatott ki a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, azt állítják, semmiféle dulakodás, pláne verekedés nem történt.

Elismerték, hogy részeg emberek módjára, meglehetősen vehemensen vitatkoztak az övékétől eltérő politikai nézeteket valló társaik, de nem bántották őket. Szerintük azok egyszerűen elcsúsztak a vizes kövön és megütötték magukat, valószínűleg akkor szerezték a sajtóban is bemutatott kék foltjaikat.

Miután a történteknek semleges szemtanúja nem volt, a felek pedig homlok egyenest ellentétes álláspontot adtak elő a történtekről, a rendőrség nem tudta bizonyítani a gyanúsítottak bűnösségét és a nyomozás folytatásától sem remélt sikert, ezért megszüntette az eljárást. Soha nem tudjuk már meg, hogy mi is történt valójában a Fidelitas wellness disznótorán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.